Petőcz András újabb kötetében az idő "visszaforgatásáról" beszél. Mondhatnánk azt is, emlékezés és újragondolás ez a gyűjtemény. Megjelenik benne Erdély Miklós és Papp Tibor, valamint a költőelőd, Tandori Dezső alakja is. "Ki szedi össze váltott lovait?", kérdezte jó ötven évvel ezelőtt Hommage című versében Tandori Dezső. Olyan ez a mostani, Petőcz András verseinek újabb gyűjteménye, mintha örökké erre a kérdésre keresne választ a szerző. A "váltott lovak" "összeszedése", vagy legalábbis az "összeszedés" kísérlete érhető itt tetten, ezért is izgalmas, és egyben jelentős kötet ez a mostani. A Jelenések könyvéből a következő mondatok tűnnek fel a kötet elején: "Azután monda nékem: be ne pecsételd e könyv prófétálásának beszédeit, mert az idő közel van." Az első ciklus ennek megfelelően a "kivonulás" ciklusa lesz, amelyben visszatérő motívum az idő, és az eltávozás. A "visszaforgatott" idő, vagyis az idő múlásának problémája különösen erősen jelentkezik a kötet ezen első részében. A meditatív hangot látszólag oldják azok a "jazz-versek", amelyek lendülete, szuggesztív ereje a szerző évtizedekkel ezelőtti, vagyis a "visszaforgatott" idő kezdetének "énjét" mutatják meg, újból. Ahogy a költőelődökhöz írt művek is, ugyanúgy ezek a nagy, ismert jazz-zenészekhez írt versek is képesek felidézni a múltat, a "kezdeteket", ebben az esetben a jazz szokatlan és érdekes ritmusát, hangulatát. A kötet vége is szokatlan. Miközben megjelenik az elmúlás mint "elkerülhetetlen", aközben megjelenik a játékosság is. Ez utóbbinak bizonyítéka az a vers, amelyiknek címe a költő neve maga. József Attilát idézi ez a gesztus, vagyis "váltott lovak" "összeszedése" ez is. |
