Minden Júlia vágya, hogy megtalálja a maga Rómeóját. Amikor megtalálja, azt hiszi, révbe ért, csak a halál választja el őket, hiszen válni mindig csak mások válnak.
Így gondolták a regényben a "Névtelen válók" csoportjának tagjai is, akiknek az első és legfontosabb feladata bevallani, hogy igenis válnak. Júlia vagyok, és válok - ismerte el a regény hősnője is, és ezzel kezdetét veszi a lélek utazása.
Júlia véget nem érő, fáradságos töprengéssel, szigorú önreflexióval vizsgálja házasságának húsz évét. A megtagadás, megaláztatás fájdalma, az önértékelési válság, nárcisztikus sérülés, kétségbeesés odáig taszítja, hogy meglepve ismeri fel magában a bosszúvágyat, a pusztító dühöt és a rosszindulatot is. A gyász útja kegyetlen önismereti út is egyben, akarva, akaratlan szembetalálkozik saját árnyékszemélyiségével, azzal, akit ötvenes éveire sem ismert meg önmagában. Tétován bolyong lelkének útvesztőjében, és még abban sem biztos, miért válik. Vajon tényleg a szeretetvesztés fájdalma kényszeríti változtatásra, vagy esetleg valami más? Nem lehetséges-e, hogy a házasságában oly reménytelenül elveszített önmaga megtalálásának kényszerítő ereje az, ami a válás felé taszítja?
Júlia végigmegy a gyász kegyetlen stációin, hogy aztán a harag mindent befedő vastag rétegén átgázolva megtalálja az elveszített szeretetet. Ekkor képessé válik felismerni, majd elsiratni a veszteséget, és ezáltal eljutni az elfogadásig.
|
