"A legjobb szándékok", mint Bergman minden műve, önéletrajzi ihletésű, de egészen példátlan módon: szülei kapcsolatát írja meg benne, a saját születését megelőző szűk tíz évüket, 1909-től 1918-ig. A nagypolgári családból származó, elkényeztetett ápolónő anya és a szegény sorból kiemelkedő, félszeg, félénk lelkész apa minden ízében, testi-lelki valójában bemutatott szerelme maga az élet - s egyben merő kitalálás. Ők a századelő svéd társadalmának konvenciói ellen lázadnak szerelmükkel, de a magánélet náluk sem marad boldog sziget az ellenséges közegben. Az uppsalai polgári lét nyílt és begyöpösödött világa; az egyetemi városka középkoriasan életvidám diáksága; az isten háta mögötti északsvéd egyházközség magába forduló népe; a háború; az erejüket tétován próbálgató munkások; a rezignált, anakronisztikus vidéki arisztokrata; és nem utolsósorban a sötét és a hideg - megannyi próbának vetik alá a Bergman szülőket. Rájuk is érvényes, ami az egész társadalomra: megvannak bennük "a legjobb szándékok", ami az értelmes és hasznos élet alapja, de ezek valahogy mindig kicsorbulnak...
"A legjobb szándékok" több, mint remek forgatókönyv, több, mint krónika és dokumentumregény, több, mint amolyan igazi, olvasmányos realista regény, több, mint rafinált ál-elő-önéletrajz, több, mint irodalmi kísérlet: nagy mű.
|
